Hármas határok
Beszélgetés Balogh Balázzsal és Turai Tündével

A „Hármas határok vizsgálata Magyarország délnyugati, délkeleti és északkeleti térségében” című projekt nagy összegű támogatást nyert el az idén. A munkát Balogh Balázs, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének igazgatója irányítja, a kutatócsoportok munkáját Turai Tünde, az intézet tudományos munkatársa fogja össze.

Hogyan változott az utóbbi időben a néprajzkutatók vizsgálódási köre?

Balogh Balázs: A magyar néprajzkutatás hagyományosan kultúraközpontú. Eltér az angolszász vagy a francia etnográfia felfogásától, hiszen a nyugat-európai tudósok nem elsősorban a saját kultúrájukat kezdték feltárni, hanem a gyarmati népekét. Magyarországon már a két világháború között megszületett az a néprajzkutató generáció, amely a társadalomra is fókuszált. A két trend most együtt halad, de megerősödött a társadalom-néprajzi kutatás, és ebbe illeszkedik a mi OTKA-programunk.
A néprajzkutatás rendelkezik a jelenkori társadalmi folyamatok vizsgálatára alkalmas módszertannal. Abban különbözik a társdiszciplínáktól, hogy a nagy és általános kiterjedtségű merítések helyett mélyfúrásszerűen végez vizsgálatokat egy-egy területen, és a jelent történeti aspektusával együtt kutatja. Ennek alapján megpróbál típusokat alkotni, és igyekszik a jelenség modelljét megragadni.
A mi intézetünk négy nagy osztályból áll. A folklór osztályon különösen a szövegfolklorisztika kerül előtérbe - elsősorban a jelenkorban is gyűjthető történeti mondák, a népmese, a közmondások, szólások kutatása -, de van egy csoport, amely a népszokásokat vizsgálja, egészen az új népszokásokig (gondoljunk például a Valentin-napra), új hiedelmekig. A történeti néprajzi osztályunk nagyon komoly forrásfeltáró munkát végez, például rekonstruálják, hogyan zajlott a mindennapi élet a 18-19. században, és ehhez a halászcéhek jegyzőkönyveitől az egyházi iratokig számos forrásra támaszkodnak. A társadalom-néprajzi osztályunkon a jelenkori magyar falu társadalmi-gazdasági folyamatainak vizsgálata áll a középpontban. Az etnológiai osztályunk pedig az Európán kívüli népek kultúrájával is foglalkozik. Egyedülállóan nagy intézet a miénk, Közép-Európában talán a legnagyobb, és a kutatói potenciált tekintve olyan nyugat-európai intézetekkel hasonlítható össze, mint a Max Planck Intézet. Emiatt a külföldi, nagy tudományos műhelyek partnerei lehetünk. Az intézet alapítása pedig azért volt szükségszerű, mert olyan kis diszciplínák esetében, mint amilyen a néprajztudomány, egy egyetemi tanszék nem tudja felvállalni például a nagy kézikönyvek megalkotását. A kilenckötetes Magyar Néprajzi Atlasz, a nyolckötetes Magyar Néprajz, amelynek utolsó fél kötete az idén kerül nyomdába, vagy az ötkötetes Magyar Néprajzi Lexikon a teljes szakma összefogását igényelte. És ez az a lépték, amelyben olyan kutatásokat is lehet folytatni, mint amilyen a mi OTKA-kutatásunk, ez a hármashatár-vizsgálat.

Magyarország nagyon sokféle határral rendelkezik. Ausztriánál kezdődik az, amit hagyományosan „Nyugatnak” nevezünk. Ausztriával valamikor közös államalakulatba tartoztunk, később pedig szögesdróttal - vasfüggönnyel - zárták le a határt. Szlovéniával és Szlovákiával együtt léptünk be az Európai Unióba; ezek az országok a Schengeni Egyezmény tagjai is. Románia már EU-tag, de még lépett be a schengeni övezetbe. Ukrajna és Szerbia pedig még nem EU-tag, itt a legerősebb a határellenőrzés. Amilyen kicsi Magyarország, olyan sokszínű a határ menti világ: szinte minden szomszédjával más a kapcsolata, ami a határok mellett élő közösségek életét is nagymértékben befolyásolja. Mi főként arra vagyunk kíváncsiak, hogy a hármas határokon hogyan hat a mostani átrendeződés az egyes közösségekre. Nemcsak a magyar falvakban fogunk vizsgálódni, hanem például a burgenlandi, szlovéniai falvakban is, és ugyanilyen vizsgálandó hármas határként jelöltük meg a román-ukrán-magyar és a szerb-román-magyar határt.

Milyen pillérekre épül a kutatás?

Turai Tünde: Kultúrák egymásra hatására, ezen belül is különös figyelemmel az identitásra, a társadalmi kapcsolatok alakulásának, szerveződésének a vizsgálatára, és a gazdasági kapcsolatok vizsgálatára. Jelenkori kutatást folytatunk, de folyamatosan figyelünk az előzményekre, hogy lássuk: honnan indultak ezek a határok mentén élő emberek, milyen hagyományaik vannak, és a kiindulási pontokhoz képest milyen elmozdulások észlelhetők, hogyan találkozik a régi és az új.

Mit jelent a határ a kutató és az ott élők számára?

Turai Tünde: Beszélhetünk természetes határokról és mesterséges, politikai határokról. Az utóbbiak a szocializmus évtizedei alatt nagyon merev határok voltak, elmetszettek földrajzi, társadalmi, gazdasági értelemben természetes határokat. A korábban kialakult vonzáskörzeteket a politikai határok elvágták, és a kapcsolattartás már nem volt lehetséges a megszokott formában. Most fokozatosan oldódnak fel a határok. Debrecen, Nagyvárad, Arad vonzáskörzetei kezdenek újraszerveződnek. Még nem látjuk pontosan, mi történik, de az új gazdasági, kulturális kapcsolatok már felsejlenek.

Balogh Balázs: Közben érzékeljük azt a szimbolikus határt is, amely az emberek fejében jelenik meg. Egyes csoportok egyáltalán nem mozognak-tájékozódnak a határ másik oldala felé. Nagyapáik talán Szabadkára jártak vásárra, ők azonban Szegedre mennek.

Turai Tünde: A határmentiség egyrészt korlát, másrészt nagy lehetőség. Korlát abban az értelemben, hogy az ország szélén élők elszenvedték azt, ami a „szélre szorulókat” érte - most viszont több ország adottságaival is élhetnek. A hármas határnál többletlehetőségek is adódnak, és kérdés, hogy milyen formában használják ki ezeket.

Balogh Balázs: Mit jelent egy új vállalkozás a határ közelében, milyen vonzása van a másik országban élő közösségekre? Ez is a kutatás tárgyát képezi - a benzinturizmustól, a csencselésig, a cukorcsempészetig, az alkohol- és cigarettacsempészetig. Egyszer megkérdeztem egy osztrák határ közelében élő ismerősömet, hogy mit szokott vásárolni Ausztriában. Azt mondta: mindent, mert minden olcsóbb. Ez figyelmeztető jel… A zalai gazdák jó része szlovéniai boltokba jár át permetezőszerért és vegyszerért, mert Magyarországon állítólag sok hamisított és hígított készítmény van forgalomban. Apróságnak tűnik, de országos szinten is fontos, hogy lássuk ezeket a folyamatokat. A dunántúli földek egy részét a rendszerváltozás előtt is osztrák és német gazdák kezére adták zsebszerződésekkel. Ez olyan jelenség, amelyet szintén vizsgálnunk kell. Persze, hozzánk is jönnek a szomszédok: gondoljunk például a fogorvos-turizmusra. Sokan házat vásárolnak Magyarországon a határ térségében - és nem csak magyarok. Rajka szinte elővárosa Pozsonynak. Kivételes pillanat, hogy ennyire sokarcú Magyarország kapcsolata a szomszédos országokkal. Úgy gondolom, a társadalomtudományoknak ezt is kötelességük kutatni.

Turai Tünde: A gazdasági kapcsolatokon túl az is nagyon érdekes kérdés, hogy az emberek miképpen építik fel a maguk tudását önmagukról ebben sokféle választást kínáló, sajátos helyzetben.

Ezt hogyan lehet kitapogatni?

Turai Tünde: Az újabb identitáskutatásokból tudjuk, hogy az identitás szituációfüggő. A jó terepmunka és a jó interjúk segíteni fognak abban, hogy lássuk, milyen szituációk alapján hogyan definiálják önmagukat az emberek. A határok térségében nigen gyakran többnyelvű, etnikailag is vegyes közösségek élnek. Fontos kérdés, hogy a többféle etnikum találkozása melyik identitást erősíti? A makroszintű változások milyen befolyással bírnak az egyéni és a közösségi identitásra? A változó gazdasági helyzet, a társas kapcsolatok kinyílása hogyan hat az etnikai és a kulturális identitásra? Milyen hatást fejt ki a felekezeti sokszínűség? Mennyire oldódtak fel a különböző hagyományok, miben hatottak egymásra, és mi az a sajátosság, ami a régiók újfajta találkozásából születik?

Miért hármas régiókat választottak? Reprezentálják ezek a ketteseket?

Balogh Balázs: Igen, és érdekel az a viszony is, ami a határ közelében a nem magyar felek között kialakul. Ráadásul itt az osztrák-szlovén, a román-szerb vagy a román-ukrán kapcsolatokat befolyásolhatja, hogy a régióban magyar közösségek is élnek a határ másik oldalán.

Milyen módszereket használnak a néprajzosok a „mélyfúrás” közben?

Balogh Balázs: A leggyümölcsözőbb és a legtöbb haszonnal kecsegtető módszer az állomásozó terepmunka és a résztvevő megfigyelés, vagyis hogy a kutató hosszú ideig ott van és beépül az adott társadalomba. Például Nyugat-Dunántúlról nagykanizsai munkatársat is bevontunk a munkába. Egyik ottani, roma származású kollégánk szociál-antropológus, és a rendőrség roma bűnügyi megelőzési szaktanácsadója. A határ menti gazdasági visszaélések, illegális kereskedések tudományos vizsgálatában ő is segít majd nekünk. Nagyon hasznos, ha valaki helyismerettel rendelkezik, belülről látja a közösségeket, emellett szakképzett kutató. Örülnék, ha minél több roma származású munkatársat alkalmazhatnánk. Többször meg is hirdettünk számukra fiatal kutatói ösztöndíjakat, de nem volt jelentkező.
Az állomásozó terepmunka és a résztvevő megfigyelés mellett nem hagyhatjuk ki a kérdőíves kutatást sem, amely alapként szolgál majd. A hármas határonként 300 adatközlőnek azonos kérdéseket teszünk fel arról, hogy mit jelent a határ: hányszor szoktak egy évben átmenni, milyen célból, milyen kapcsolataik vannak, élnek-e rokonok, ismerősök a határ másik oldalán stb. Tehát végigkérdezünk egy nagyon alapos kérdőívet, amiből kirajzolódnak majd mikrorégiók, kulturális egységek. Ezekkel próbálunk mélyebbre ásni, és közben helyszíni megfigyeléssel boncolgatjuk azokat a kérdéseket, amelyek a kérdőív alapján fontosnak tűnnek. Mivel közel azonos mennyiségben próbáljuk elvégezni a kérdőíves gyűjtéseket a különböző helyszíneken, bizonyos mértékben összehasonlíthatóvá válnak az eredmények. Ezek biztosan tanulságosak lesznek, és az is kiderül majd, hogy valami itt miért működik, ott miért nem.

Mekkora apparátussal dolgoznak?

Turai Tünde: Az intézetből ketten veszünk részt a kutatásban; van egy-egy kollégánk a szegedi és a miskolci egyetemről, a szatmárnémeti múzeumból, az aszódi múzeumból, az ELTE antropológiai csoportjából és ketten segítenek a nagykanizsai múzeumból. A kérdőíves adatfelvétel 900 kérdőív lekérdezését jelenti, hármas határonként 300-at, interjúból pedig annyit készítünk, amennyit csak tudunk. A néprajzi módszer ebből a szempontból nagyon rugalmas, nem tűzzük ki előre, hogy hány interjút készítünk, hanem annak függvényében alakul az interjúk száma, hogy egy téma föltérképezése mennyi beszélgetést igényel.

Külföldi partnerekkel is együttműködnek?

Balogh Balázs: A csapatot úgy alakítottuk ki, hogy mindig legyen olyan kutató az egyes régiókra szakosodott teamekben, aki beszéli az ott előforduló nyelveket. Románul, szerbül, ukránul beszélő néprajzos kollégákkal dolgozunk, németül többen is tudunk, a szlovén határ mentén egy ljubljanai partnerünk segít. A konferenciáinkra, megbeszéléseinkre meghívjuk majd az érintett országok kutatóit. Itt kell megjegyeznem, hogy a kisebbségkutató intézet, illetve a komáromi Selye János Egyetem egyik programjában éppen a szlovák-osztrák-magyar határt, illetve Szlovákia határait tanulmányozzák. Tőlük független finanszírozással dolgozunk, de ha konferenciát, megbeszélést tartunk, feltétlenül érdemes őket is meghívnunk, vagy akár közös tanulmánykötetet megjelentetnünk. Sokat tanulhatunk egymás vizsgálati módszereiből, buktatóiból. Ezért nemcsak az egyes régiókat kutató kollégáknak, hanem az összes teamnek kell tudnia egymás munkájáról még akkor is, ha minden térségnek megvan a maga speciális problémája.
Izgalommal vágunk bele a munkába, mert nem tudjuk, milyen felismeréseket, milyen eredményeket hoz. Nekem az az „előzményem”, hogy Délnyugat-Dunántúl mikrotáj-vizsgálata kapcsán Zala és Vas megye 400 falvában végeztünk kérdőíves gyűjtést a nyolcvanas évek második felében. Számos horvát nemzetiségű falu húzódik a magyar-osztrák határ mentén, a szentgotthárdi csücsökben hét vend falu van - ezeknek más az identitásuk, a kultúrájuk. Tizenöt éve nem volt annyiféle határa Magyarországnak, mint most, nem is volt relevanciája a mai kérdésfeltevéseknek, de az akkor felállított adatbázist nagyon jól tudjuk használni, összehasonlító történeti előzményként.

Turai Tünde: Számomra, aki már hosszabb ideje foglalkozom migráció-kutatással, az az újdonság, hogy ezúttal nem azt nézzük meg, mi történik akkor, amikor egyik országból egy másikba lép át valaki, hanem azt fogjuk feltérképezni, milyen változásokat hoz a határ mentén való oda-vissza mozgás, méghozzá tartós oda-vissza mozgás, milyen formákat ölt a kölcsönös egymásra hatás. Egy ideje már figyelem Biharban, hogy a romániai oldalról például színházba, uszodába jönnek át, van, aki házat is vesz, a magyar oldalról pedig dolgozni járnak Romániába. Természetesen kerülnek be egymás mentális térképébe; tudják, hogy hol vannak a lehetőségek - kitágult a tér számukra. Egy 30-50 kilométeres sávot laknak be, kölcsönösen.

Igazgató úr a közelmúltban hosszabb időt töltött Bloomingtonban. Milyen tapasztalatokkal tért haza?

Balogh Balázs: Bloomingtonba kutatói ösztöndíjjal kerültem, és az amerikai magyar közösségeket vizsgáltam. Természetesen elméleti-módszertani kérdésekben sokat segített, hogy az ottani kollégákkal konzultáltam, olyan konferenciákon vettem részt, ahol a miénktől eltérő szemléletű kutatásokat ismerhettem meg. De érdekes hasonlóságokat is megfigyeltem. Láttam az amerikai magyar közösségek széthullását, ahogy a munkalehetőség megszűnik azokon a bányásztelepüléseken, ahova több mint száz évvel ezelőtt kerültek a magyarországi agrárnyomor elől menekülve. A fiatalok elmennek, és felmorzsolódik az a közösség, ahol a mindennapi érintkezés nyelve a magyar. Egy-egy kis településen megvan még a magyar kulturális ház, a magyar templom, a temető, megvannak azok a közösségi terek, amelyeket már nem tud működtetni a közösség, mert elöregedett - és ugyanezt látom például az erdélyi Mezőségben vagy a délvidéki magyarok között.
Amerikában különösen a könyvtár volt elképesztő - egy tízemeletes óriási épület, ahol az ember számítógépen kikeresi, hogy hol van, mondjuk, a magyar emigránsokról szóló irodalom, és amikor odamegy, egy fél emeleten csak emigrációs könyveket talál. Olyan könyvek között üldögél, amilyeneket eszébe sem jutna máskülönben megnézni, de így például hasznos párhuzamokat találhat. Az ottani kutatási feltételek elképesztőek. Nagyon hálás vagyok annak az ösztöndíjbizottságnak (Hungarian-American Enterprise Scholarship Fund), amelynek a révén kijutottam. A pályázat elnyerése után tudatták velem, hogy egyetlen probléma van: a kutatás tervezett költségvetését nem tudják elfogadni, mert túlságosan alacsony összeget írtam be, és többet kapok, mint amennyit kértem. A társadalomtudósok már szinte leszoktak arról, hogy a kutatásaikhoz pénz is kell, pedig szükségünk van a finanszírozásra - ezért is nagyon örülünk, hogy az OTKA támogatja a munkánkat. Bízom benne, hogy méltóak leszünk erre a támogatásra.

Silberer Vera

Forrás: OTKA