Hogyan írja újra a geopolitikai tényező a hétköznapi életet?

Hármas határok mentén

A múlt héten Pécskán kopogott be házakba egy fiatal hölgy, s feljegyezte a meginterjúvoltak válaszait. Előbb azonban elmagyarázta, hogy a Magyar és Román Tudományos Akadémiák együttműködési programja keretében végeznek felmérést a román–magyar határnak ezen az oldalán. 

Ezen a héten a Temes megyében folytatódik a munka. A felmérőkkel beszélgettünk Tornyán, az ottani tájházban.

Dr. Turai Tünde, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa:

– Az intézeten belül van egy Hármas határok elnevezésű kutatásunk. Tulajdonképpen három terepen, helyszínen végzünk kutatást, az egyik a román–ukrán–magyar határ, a másik a magyar–román–szerb, a harmadik a szlovén–osztrák–magyar határ. Itt valamikor nem voltak határok, és egyszer csak megjelentek geopolitikai határok, amelyek újrarendezték e térség társadalmi–gazdasági–kulturális mozgásterét. Közben volt egy olyan időszak, amikor a kapcsolattartás kontrollálva volt, egy nagyon sajátos ellenőrzés alatt – nem volt tulajdonképpen teljesen megszüntetve, létezett a kishatár-forgalom kishatár-átlépővel, egy szűkebb régión belül ezek az emberek mozoghattak, találkozhattak egymással. De ez csak erre a szűk régióra, egy 15-20 kilométeres körzetre vonatkozott. 1989 után aztán jött egy újabb fordulat, sőt több fordulat is. Az első az, hogy ezek a határok átjárhatóbbá váltak. Ez különféleképpen változott, először csak 30 napos periódusokra járhattak át, utána lettek uniós határok, ezen belül van schengeni határ, van nem uniós határ is Szerbiával meg Ukrajnával, ezen belül a magyar nemzetiségűek másképp tudnak átjárni, mint a nem magyarok. Mi most tulajdonképpen azt nézzük meg, hogy egy ilyen geopolitikai tényező hogyan írja újra a hétköznapi életet. Három szempontot vizsgálunk: a kulturálist (ezen belül az identitás, a nyelvhasználat, a kulturális események szerveződése, határ menti kapcsolatok intézményes, makro-mikro-mezo szinten); a gazdasági kapcsolatokat – ezek is lehetnek alulról, de sokszor inkább felülről szerveződőek. (Az Unió ír ki bizonyos pályázatot és ösztönöz, hogy bizonyos időszakra együttműködjenek, de ebből nem biztos, hogy lesz egy szerves kapcsolat. Például ilyen volt, amikor az Unió kiírta: ha három ország együtt pályázik, akkor bizonyos projektekhez hozzájuthat, így társultak a szerb, a magyar, román megyékben.)

Amit itt most láttam ezen a területen, az az, hogy a román–magyar kapcsolat minden téren működik, azt is, hogy a szerb–magyar határ mellett a magyar kisebbségek intenzíven működnek, de egyelőre azt nem látom, hogy a szerb–román–magyar kapcsolat, így hármasban, hogyan működik, erre kevesebb példa van. Érdekes, amit itt hallottunk Tornyán, hogy az itteni nemzetiségek hogyan próbálják egymással a kapcsolatot tartani, de ebben nem jelenik meg, hogy a szerbek Szerbiával nagyon törekednének kapcsolatot tartani. És vizsgáljuk végül a társadalmi kapcsolatokat is, hogy mennyire tudnak szerveződni társadalmilag, mennyire közelítenek egymáshoz, milyen formában, hogyan érdeklődnek és milyen kapcsolatokat építenek ki egymás irányában.

– Mi a következő állomás?

– Most átmegyünk a Maros másik oldalára, Csanádon, Óbébán, Óbesenyőn végzünk kutatást Szilágyi Leventével. Kíváncsiak vagyunk arra, ott hogyan jelenik meg a Szerbia felé orientáltság, illetve ott van magyar határ is, és hogy ott vajon összeérnek-e ezek a szálak. Két héttel ezelőtt jártam Kübekházán kutatni (Kübekháza a hármas határ magyar oldalán van), ők nagyon össze voltak fonódva Rábé (ma szerbiai) településsel, meg Óbébával (Románia). Lett egy határ, földjeik voltak egymás területén, még néhány évig át tudtak járni, művelték a földeket, aztán cseréltek egymással, vagy eladták földet, de a negyvenes évek végére nagyjából elszakadtak egymástól, a házassági kapcsolatok sem működtek e települések között, és most már ott tartanak, hogy szerves kapcsolat nincs közöttük, csak évente egyszer, határnyitáskor járnak át egymáshoz.

– Közvélemény-kutatás és interjúkészítés is volt?

– Csak kérdőíves felmérés volt. Próbáltuk kitalálni annak a formáját, hogyan lehetne a különböző településeket összehasonlítani. Kérdőíveket készítettünk, és ezt kérdezzük le mindegyik terepen, mind a három oldalán a határnak. Osztrák oldalon németül, szlovén oldalon szlovénul, itt, Romániában románul és magyarul kérdezzük le. A kérdőívek nagyjából arra vonatkoznak, hogy milyen identitással rendelkeznek az emberek, hogyan gondolkodnak egymás másságáról, milyen mobilitás van a térségben, milyen integritású és milyen típusú. Ezeket fogjuk majd bevinni egy számítógépes rendszerbe és kiértékelni, ezt egészíti ki egy néprajzosabb terepmunka, ahol interjúzunk és megfigyeljük, hogy ezek a kapcsolatok ténylegesen hogyan működnek.

– Volt-e valami, ami megfogta, amiről azt mondhatná, hogy különleges élmény?

– Számomra nagyon pozitív élmény volt, hogy mennyire dinamikus város Pécska, és hogy mennyire intenzíven veszi fel a kapcsolatot. Tágabban is túllép ezen, hogy itt van egy olyan geopolitikai tényező, ami akár el is választhatna; ők kimondottan a lehetőséget látják, és intézményesen, polgármesteri szinten is kapcsolatokat alakítanak ki, de nem csak. Én azt látom, hogy az emberek igenis érdekeltek abban, hogy ezt, mint lehetőséget értékeljék és úgy éljenek vele. Van folytonosság is benne, mert volt ez a kishatár-átjárás, de ez most sokkal rétegzettebb lett és sokkal színesebb. Nagyon igyekeznek arra, hogy ők is kínáljanak, tehát nemcsak ők mennek át Magyarországra és élnek az általa nyújtott lehetőségekkel, mint például fürdő- vagy kulturális lehetőségek, hanem beletenni is akarnak valamit ebbe a kosárba, hogy idevonzzanak embereket. Vannak is olyan rendezvények, amelyek nem jelennek meg a magyar oldalon, és idevonják az ottaniakat, például a Motor’rock. Pécska nagyobb város, mint a közeli Battonya, a battonyaiak igenis átjárnak a pécskai rendezvényekre. Nekem úgy tűnik, Pécskán nagyon figyelnek arra, hogy van egy ilyen potenciális közönség is, és irányukban is nyitottak. Tehát van az a törekvés, hogy megmutassák magukat a többségnek, a románoknak, hogy jól együttműködjenek a kisebbségekkel, szerbekkel, szlovákokkal, és ugyanakkor az is, hogy figyeljenek erre a határon túli lehetőségre, és onnan is bevonzzák az embereket.

 

Szilágyi Levente, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Néprajztudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa.

– Azelőtt a Szatmárnémeti Múzeumban néprajz szakos muzeológusként dolgoztam majdnem nyolc évet. A Hármas határ kutatási program keretében kerültem Budapestre, ahol volt egy meghirdetett állás, és mivel az otthoni határkutatásban már volt tapasztalatom, sőt a disszertációm is határtémában íródott, ezért gondoltak rám.

Legfontosabb dolgom a hármashatár-kutatás munkájának folytatása.

Vasárnap kapcsolódtam be a munkába, s ez az első alkalom, hogy Arad megyében bármilyen tevékenységet folytatok, bár konferenciákon, egyéb rendezvényeken megfordultam már Aradon. Nagyon kíváncsian várom, hogy mi lesz a Maros túlsó partján, Óbébán és Óbesenyőn. A román–magyar–ukrán szakaszon már dolgoztam, következtetések még nem születettek százszázalékosan. Itt, Tornyán egyetlen nap alatt új környezetben új élményekkel, új tudással és teljesen más stratégiákkal találkoztam, amelyeket érdemes összevetni az északkeleti régióban tapasztaltakkal. Teljesen más jellegű a határátjárás itt, mint északon, az ukrán–román–magyar határ viszonylatában, teljesen mások a kapcsolatok, viszonyok, gondolom, hasonlókat fogok tapasztalni Óbébán és Újbesenyőn is.

–Milyen benyomásai vannak a tornyai tájházról?

– A házigazdák lelkesedése és elszántsága teljes mértékben figyelemre méltó. Nyugodtan mondhatom, hogy ránk, kisebbségi magyarokra amúgy is jellemző, hogy ha már belevágunk valamibe, a lelkesedés visz minket, de még ezen túlmenően is látszik, hogy akik ezt a tájházat létrehozták és működtetik, az életüket teszik fel erre a munkára, és ezt hivatásnak tekintik. Így, ebben a formában még nem találkoztam ezzel.

–Nagyon sok sikert a munkájukhoz, és várjuk a feldolgozást, a következtetéseket.

– Hát arra még várni kell egy kis időt, előbb fel kell dolgozni az adatokat, aztán megjelentetni, mert a szlovén–osztrák–magyar hármas határ térségében is folyik a mostanival párhuzamosan a terepkutatás, és amikor az összes elkészül, a kutatók rávetik magukat az anyagra, és kezdik feldolgozni.

–Könyv formájában, vagy folyamatosan folyóiratokban fog megjelenni?

– Könyv formájában, tanulmánygyűjteményként. A kutatásnak van egy honlapja is, ami az intézet honlapján megtalálható, a jelenlegi szövegeket, munkafüzeteket már most is lehet olvasni, illetve a projektben résztvevő kutatókat, helyszíneket, a célkitűzéseket lehet tanulmányozni három nyelven (angolul, németül és magyarul) most, és remélhetőleg ennél sokkal több nyelven, az érintett országok nyelvein is a közeljövőben.

 

J. Péterszabó Ilona

Forrás: Nyugati Jelen